A családállítás Bert Hellinger nevéhez fűződik, aki misszionárius papként dolgozott Dél-Afrikában, a zuluknál. Itt figyelte meg, hogy a természeti népeknél milyen nagy jelentősége és gyógyító ereje van az ősök tiszteletének.
Később mint pszichoterapeuta, azt vizsgálta, hogyan lehet az, hogy valakinek látszólag semmi oka a depresszióra, mert élnek a szülei, jó anyagi körülményei vannak, saját családja, gyerekei, mindenki egészséges és jó kapcsolatban vannak egymással, mégis az. Hosszú – hosszú éveken át kutatta a családi viszonyokat, összefüggéseket és kialakította saját terápiáját – a családállítást, ami a családi rendszeren és annak összefüggésein alapszik.
Ez a terápiás módszer úttörőnek számít és merőben különbözik más pszichoterápiás módszerektől. Ettől függetlenül a módszert számos területen alkalmazzák, például a pszichoterápiában, a pszichoszomatikus orvoslásban, az életvezetési és nevelési tanácsadásban, a tágabb értelemben vett lelki gondozásban.
Bert Hellinger ma is él még, módszerét saját maga is folyamatosan tovább fejlesztette, illetve mások is alakítják. Tudtommal nincs meg még a hivatalos kerete, a legtöbben saját stílusunkra formáljuk, gazdagítjuk saját módszereinkkel (én például használok benne kineziológiai elemeket is, ha épp úgy érzem, hogy arra van szükség). Ettől függetlenül mindig azon alapszik egy családállítás, hogy a családban “rendnek” kell lennie.
Családállítás röviden:
Arról van szó, hogy egy családrendszerben vannak törvényszerűségek és ezek akkor is működnek és hatással vannak a rendszer tagjaira, ha éppen nem is ismerik egymást. Például egy családon belül történik erőszak/kirekesztés/korai elhalálozás vagy bármi, ami “nehéz sors”-nak számít, az kihatással lehet a rákövetkező generációk egyes tagjaira akkor is, ha a későbbi generáció nem is tud a történésekről. Mindez hatással lehet az életükre: egészségükre, párkapcsolatukra, hivatásukra, fontos emberi kapcsolataikra stb…
A családállítás megmutatja a lélek rezdüléseit egy családon belül, azokat a mélyben meghúzódó mozgatórugókat, amelyeket tudati szinten nem lehet észlelni. Egy bizonyos (esetleg addig rejtett) nézőpontját a helyzetnek, adott időben; ezekkel a felismerésekkel és “rendbe tétellel” nagyon sokat lehet lendíteni valakinek a problémáján, illetve a képességén, hogy megoldja a problémáját/ tudjon döntést hozni. Mert olyan akadályokat gördít(het) el, amikről nem is tudott az adott illető.
Mi a “családi rend”?
Hellinger három törvényszerűséget fogalmazott meg:
– Hierarchia törvénye: mindenki csak a saját helyén érezheti jól magát, élhet teljes életet. Azaz, ha egy elvált szülők gyermeke (például a kisfiú) úgy viselkedik a családban, mintha ő lenne a családfő: védi az anyukáját, ő dönt fontos kérdésekben, később ő a fő kenyérkereső, otthon lakik még 30 évesen is, akkor ennek a fiúnak nehéz lesz komoly és tartós párkapcsolatot találnia, hisz már van egy “felesége”. Vagy amikor a másod/harmadszülött gyermek elsőszülöttként viselkedik vagy elsőszülötti jogokat kap, abból is baj lehet.
– Adok – kapok egyensúlya: ez alatt az értendő, hogy például amikor egy párkapcsolatban az egyik mindig csak ad és ad, de nem tud vagy akar elfogadni (vagy a másik nem tud vagy akar többet adni), akkor a párkapcsolatot az fogja valószínűleg megszakítani egy idő után, aki túl sokat kapott. Nem tudja elviselni a súlyát. Ez alól kivétel a szülő és gyerek kapcsolat, ahol a szülő ad és a gyerek elfogad.
– Odatartozás törvénye: mindenkinek, aki a családhoz tartozik, joga van arra, hogy odatartozónak ismerjék el. Ha ez az odatartozás elismerése nincs meg (mint például amikor régen kitagadták a megesett lányt és elűzték otthonról, senki sem beszélt róla többet), akkor nincs egyensúly és egy későbbi leszármazott tudattalanul átvállal(hat)ja ennek a családtagnak a sorsát, és “kirekesztettként” élheti az életét, bár látszólag semmi oka rá. Ezáltal megtartva az egyensúlyt. Mihelyt a család elismeri az odatartozást (ezt a családállítás által el lehet érni), akkor a “kirekesztett” utód élheti saját életét.
Aránylag egyszerű példákat írtam, a megérthetőség kedvéért, de a családállításban az az érdekes, hogy nem lehet sémákban gondolkodni, mert minden eset egyedi és más. Nem viselkedésmintákban gondolkodunk, sőt egyáltalán nem gondolkodunk, hanem követjük, amit a mező mutat. A mezőről később írok.
Kik tartoznak a családhoz?
Gyerekek, szülők, nagyszülők, dédszülők (néha akár 7 generációig visszamenőleg is hatnak a családi történések, bár ezek igen ritka esetek); szülők, nagyszülők, dédszülők előző fontos párkapcsolatai (fontos párkapcsolat akkor alakul ki két ember között, amikor bármilyen formában felmerül köztük az élet továbbadása); nagybácsik, nagynénik; meg nem született testvérek, ikertestvérek; tettes és áldozat stb.
Amikor két ember összeházasodik, akkor ez a két család egy család lesz a családállítás szempontjából is. Például láttam már olyan állítást, ahol egy feleség a férje apukájának a nehéz sorsát vette át. Szeretetből a férje iránt, hogy inkább ő, mint a párja.
Hogyan történik a családállítás?
A kliens elmondja röviden a problémáját, a családállító moderátor kérdéseket tehet fel a családdal kapcsolatban. Nem kell sokat mesélni, csak a lényeget, röviden. Aztán helyzettől függően, a moderátor megmondja, kiket kell felállítani a családból, azaz kiket kell képviseljenek a jelenlévő csoporttagok. (Aki nem szeretné a csoport előtt elmondani a problémáját, azzal csak kettesben beszélgetek a szünetben és úgynevezett fedett állítást csinálunk, ahol a többiek nem is tudják, kit képviselnek) A kliens kiválasztja, hogy kit kinek szeretne, felkéri őket a képviseletbe és beállítja őket valahova a térbe (vagy beállnak maguktól). Aztán leül és utána a kiválasztott képviselők a testi érzetükre hagyatkozva mozognak (leülnek, elfordulnak, járkálnak, mások mellé állnak, ide vagy odanéznek stb). A moderátor megkérd(ezhet)i, ki hogy érzi magát, ki hogyan érez.
Kialakul, hogy ki kivel milyen viszonyban van, mi lehet a probléma gyökere. Ettől függően mondatja ki a moderátor az úgynevezett oldó mondatokat, és “rendezi a sorokat”, míg helyre nem áll a rend.
Ez így talán túl egyszerűnek hangzik, de úgy gondolom, ennél többet nem kell erről beszélni. Addig úgysem tudja elképzelni az ember, hogyan is működik ez, amíg ki nem próbálta.
De mégis hogyan működik ez? Honnan jönnek az érzések a képviselőknek?
Ennek a magyarázata: Rupert Sheldrake által megfogalmazott morfogenetikus mező.
Bert Hellinger: A forrás nem kérdi, merre visz az útja című könyvében így fogalmaz a családfelállítás alapjait magyarázó erőtérről.
„A családfelállítás során egy erőtér alakul ki. Aki az egyik családtag képviselőjeként belép ebbe az erőtérbe, úgy érzi, úgy viselkedik, mint aki ehhez az erőtérhez, családhoz tartozik. Ez más esetekben is megfigyelhető. Sokan megtapasztalják, hogy belépnek egy csoportba, egyszerre másként gondolkodnak, mint a csoporton kívül, és másként éreznek, mint a megszokott környezetükben. Az ember azonnal érzékeli az erőteret és alkalmazkodik hozzá.”
Mi a menete egy családállításnak?
– olyan csoport fog összejönni, akiknek akkor együtt kell lenniük
– az elején összefoglalom, mi az a családállítás, hogy jött létre, milyen törvényszerűségei vannak és mi fog történni, hogyan fog zajlani, a csoport íratlan szabályait
– lesz egy bemutatkozó kör és egy rövid meditáció
– aztán az állítások – attól senki se féljen, hogy nem fogja tudni, mit kell csinálnia, biztosan fogja tudni (nem kell gondolkodni, se szerepet játszani, sőt beszélni se nagyon)
– a végén zárókör, röviden, ki mit visz haza és köszönetnyilvánítás egymásnak a segítségért
Milyen problémákkal menjünk családállításra?
# párkapcsolati problémák vagy hogy nincs párkapcsolat
# nem jön össze a baba, félelem a gyerekvállalástól
# a szülő-gyerek kapcsolati probléma felnőttkorban is
# életviteli nehézségek
# munkahelyi problémák
# testi problémák/betegségek
# elhúzódó gyász
# nehéz élethelyzetek, nehéz döntések